Helyi időjárás

Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.”
                                                                                               " Mahatma Gandi"

A felújított
Szociális Alapszolgáltatási Központ
ünnepélyes átadása

2012. június 29-én átadásra került a felújított Szociális Alapszolgáltatási Központ épülete. A felújítás folyamata közel hat hónapig tartott, kívül-belül jelentős renoválást hajtottak végre a kivitelezők.

Az intézmény működésének tárgyi feltételei az idő előrehaladtával kissé már megkoptak, az több száz éves épület szerkezete, burkolata elavult volt. Hajdanán csendőri lakásként, majd tűzoltó szertárként funkcionáló épület 1972. szeptember 1-től adott helyet az akkori helyi szociális ellátórendszernek „Idősek Napközi Otthona” néven, majd később az „Idősek Klubja” nevet kapta, és 2008. július 30-tól lett Szociális Alapszolgáltatási Központ.

A Közép –Szabolcsi Kistérségi társulás keretén belül, hat környező település önkormányzata intézményfenntartó társulással létrehozták a Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményt, melynek központja Buj lett és a szociális ellátás feladata már nem csupán Buj település ellátási területre koncentrálódott, hanem a társulás eredményeként a község határán túl ért, és központi szerepet kapott. A Társulásban időközben be – és kilépések történtek, melynek  eredményeként jelenleg a Központ Tiszabercel, Balsa, Szabolcs és Buj településeken látja el az 1993. évi III. tv., a Szociális törvény által minden település számára kötelezően ellátandó szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás feladatait, illetve Tiszabercel telephelyen és nálunk - Buj székhelyen - az idősen nappali ellátását.

A felújítás lehetősége elérhetővé vált a tavalyi évben, amikor is önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez támogatást lehetett igényelni a központosított előirányzatból, úgy ha az önkormányzat ezt a feladatát társulás formájában látja el. A feltételek adottak voltak, a fenntartó a pályázat kiírását követően benyújtotta az intézmény komplett felújításának pályázatát, és a pozitív elbírálást követően a Sandhal Kft kivitelezésével megvalósult egy új, minden szükséget kielégítő, tisztálkodásra, étkezésre, társas kapcsolatok kielégítésre, a téli hónapokban a melegedésre szolgáló régi épület felújítása. A beruházás összköltsége 22.116.286 Ft volt, ebből vissza nem térítendő támogatás 17.694.000 Ft,  mely ráfordítás eredményeként lecserélésre került az épület tetőszerkezete, megtörtént a nyílászárók cseréje, a fűtésrendszer korszerűsítése, az épület szigetelése, a burkolat cseréje, a szociális helységek felújítása, akadálymentesített mosdó kialakítása, és az udvar átalakítása.

A felújított intézmény ünnepi átadásán jelen volt Dr. Karakó László, térségünk országgyűlési képviselője, Román István országgyűlési képviselő úr, a Társulásban részt vevő önkormányzatok polgármesterei, jegyzői, a helyi önkormányzat vezetői, a község díszpolgárai, a képviselő testület tagjai, intézmények vezetői, az egyházak képviselői és az intézményi ellátottak. Ünnepi műsort adtak elő a helyi általános és művészeti iskola diákjai, és az ünnepi beszédeket követően Nagy Sándor a Sandhal Kft  ügyvezetője átadta az intézmény kulcsát a fenntartónak. A felújított intézményünket mindhárom egyházi felekezet megáldotta, megszentelte.

Az ünnepség zárásaként intézményben állófogadásra került sor a meghívott vendégek részére. 

A felújított intézmény falain belül továbbra is várjuk minden idős, beteg, szociálisan rászorult lakos megkeresését, akinek az intézmény nyújtotta szolgáltatások valamilyen megoldást, segítséget tudnak nyújtani a problémáik megoldásához.

A felújított intézmény átadásáról készített fotók megtekinthetők a Galéria menűpontban.

Vargáné Bukai Andrea
SZAK vezető

 

Névnap

Ma 2024. december 03., kedd, Ferenc napja van. Holnap Borbála és Barbara napja lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A honlap gépi fordítása

Ki olvas minket

Oldalainkat 1217 vendég böngészi

Naptár

<-  December 2024
HK SzCs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Ma van az év 338. napja Szökőév? - Igen! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 18 óra, 37 perc.
Internetidő: 776 (Swatch)
Időszámítás: Téli
Horoszkóp:
Nyilas (november 22. - december 21.)
Horizontal SlideShow Module v1.8 by JT.