Helyi időjárás

A mai Buj

Buj község az Észak-Alföldi Régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ÉNy-i részén, az Ibrány-Nagyhalász kistérségben található. Földrajzilag a Nyírség és a Rétköz határán fekszik. Tengerszint feletti magassága 95 és 100 m közé esik. Területe 32,76 km2. Belterületén mintegy 900 lakóépület áll, ezekben jelenleg (2011. május) 2360 állandó lakos él, döntő többsége magyar. A 2001-es népszavazáson 2 % vallotta magát romának. Életüket a 2002-es önkormányzati választások óta helyi kisebbségi önkormányzat segíti. A községhez régen kiterjedt tanyavilág tartozott, ma azonban csak Feketehalom, Szántóhalom és Perkedtanya lakott.

Természetes vízfolyása nincs, délről és nyugatról viszont a Lónyay-főcsatorna főága keríti. Két betonhíd ível át rajta: az egyik a község déli közúti bejárata, a másik (a „Szőlő híd”) nyugat felé a mezőgazdasági területekhez ill. a tanyákhoz biztosít összeköttetést. A községen kívül, de közigazgatási területén található még egy gyalogos híd Feketehalom mellett is.

A településhez két állóvíz tartozik. Délen a közterületen fekvő és 2010-ben rendbe hozott Sirinya (természetes, lefolyástalan vízgyűjtő), melyhez sétány és apró játszótér is tartozik, északon pedig a magánkézben lévő, sporthorgászati céllal ásott Kotesz-tó.

A 3823. sz közút szeli át nagyjából É-D-i irányba a falut (Kossuth utca – Rákóczi utca), amely kapcsolatot teremt a Tiszával (8 km) és Tokajjal (29 km) északi, és Nyíregyházával (19 km) déli irányban. Szilárd burkolatú út köti össze a községet a kistérségi központtal, Ibránnyal is (5 km). A településen belül az eligazodást a főúton kihelyezetett, utcákat jelző iránytáblák és a Községháza (Rákóczi u. 1.) előtt található térkép segíti. Az utak nagyrészt szilárd burkolatúak, az infrastruktúra teljesen kiépített.

A sínek még a helyükön vannak a valaha Nyírvidéki Kisvasútnak nevezett keskeny nyomtávú vasútvonalon (Nyíregyháza – Balsa Tiszapart, ill. Nyíregyháza – Dombrád), de annak nagyon kevés a valószínűsége, hogy újra menetrend szerint járjanak errefelé a szerelvények. A tömegközlekedést a megyeszékhely felé a Trans-Vonal Kft. autóbuszjáratai biztosítják (utazási idő 50 perc). A buszokra 6 megállóban lehet le- és felszállni.

A község életét a polgármester, hattagú képviselőtestület és önálló jegyző irányítja. Az önkormányzat iskolát, óvodát, bölcsődét, szociális alapszolgáltatási központot, faluházat, könyvtárat működtet, labdarúgó pályát tart fenn. Buji Szemle címmel havi információs kiadványt ad ki. Kiemelt rendezvényei a hagyományosan augusztus végi lecsófőző falunap, a karácsonyi műsoros forgatag és az újévköszöntő tűzijátékos összejövetel.

Buj vallásos lakossága három felekezetre oszlik: római katolikus, görög katolikus és református. Mindhárom saját templommal bír, amelyekhez lelkészi lakások is tartoznak, de helyben lakó lelki vezetője csak a görög katolikusoknak van. A másik két egyház lelkésze a szomszédos falvakból jár át. A templomok közül a „görög” és a református műemlék jellegű.

Köztereinket két szobor, egy kopjafa és két emléktábla díszíti. A legrégebbi a központban található Kossuth-szobor. Horvai János 1926-os alkotása az 1909-ben Vaszary László által mintázott, de 1919-ben a megszálló román csapatok által összetört helyére készült. Körülötte kedves pihenőparkot és parkolóhelyeket alakított ki az önkormányzat.

A másik szobor az első és második világháború buji áldozatainak és az elhurcolt helyi zsidóknak állít emléket. A Szabadság téren álló szobrot községünk szülötte, Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész faragta mészkőből 1989-ben. A talapzat a termelő-szövetkezet akkori kőműves brigádját dicséri.

Ettől a szobortól pár lépésre található a kopjafa, mely az Országépítő Alapítvány nyomán került a faluba 2000-ben.

A két emléktábla egyike a (már nem működő) Herminatanya vasútállomás falán 2005-től tiszteleg a 100 éves Nyírvidéki Kisvasútnak, a másik pedig II. Rákóczi Ferenc dombormű-képmása, mely a róla elnevezett általános iskola auláját díszíti 2002 óta.

Községünk lakosságának évtizedekig a termelőszövetkezet biztosított munkát. Ennek megszűnése után az önkormányzati intézményeken és a közmunkán kívül alig-alig akad munka. Az emberek Nyíregyházára járnak dolgozni, ill. idénymunkásokat foglalkoztat a nyírszőlősi konzervüzem is. A helyi vállalkozók többnyire gazdák, kisiparosok.

A faluban 3 civil szervezet tevékenykedik. A legnagyobb múltú közülük a Buji Diáksport Egyesület. 1986-ban alapították az általános iskola tanárai. Három szakosztálya közül a turisztika már nem működik, de a labdarúgás és a kézilabda sok gyereket mozgat, és sikereket termel. A legnagyobb aktivitást a Napfény Nyugdíjas Egyesület mutat: műsoros rendezvényeket, kirándulásokat, klubesteket rendeznek tagjaiknak. Legrövidebb előélettel a Polgárőr Egyesület büszkélkedhet, de fiatal vezetősége és tagsága mozgalmas két évet tudhat maga mögött.

A község turisztikai-kulturális-műemléki vonzerővel közvetlenül nem rendelkezik ugyan, de a környéken (maximum 1 órás autózással!) szinte minden adott egy kellemes vidéki nyaraláshoz. Ehhez a falu a megfelelő élelmiszer-ellátással (2 nagy és több kisebb bolt), infrastruktúrával, orvosi ellátással, gyógyszertárral (kettő), postai szolgáltatásokkal járul hozzá.

GRF

 

Névnap

Ma 2024. december 05., csütörtök, Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A honlap gépi fordítása

Ki olvas minket

Oldalainkat 822 vendég böngészi

Naptár

<-  Június 2024  ->
HK SzCs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Ma van az év 340. napja Szökőév? - Igen! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 03 óra, 43 perc.
Internetidő: 154 (Swatch)
Időszámítás: Téli
Horoszkóp:
Nyilas (november 22. - december 21.)
Horizontal SlideShow Module v1.8 by JT.